Hát, túl vagyok az első napom, mindenféle nagy kilengés vagy kilengésre való késztetés nélkül. Meglepő, hogy nem volt hajtépéssel egybekötött csokihiányom, vagy hirtelen valami egészségtelen ehetnékem.

Ételek:

Reggeli: (kb. 220 kcal)

• 1 teljes kiőrlésű zsemle
• szendvicskrém
• 1 paradicsom

Ebéd: (kb 670 kcal)

• falafel lecsóval
• barackos-pudingos sütemény

Délután: (kb. 230 kcal)

• 1 cső kukorica sótlanul
• 2 őszibarack

Vacsora: (kb. 310 kcal)

• lecsó (maradék az ebédből)
• pirított teljes kiőrlésű zsemle

Igyekeztem 1500 kalória körül maradni. Elhatároztam, hogy olyan étrendet fogok követni, amit talán (bárcsak) egy életen át tartani tudok, márpedig azt senki ne gondolja hogy én soha egy szelet süteményt, vagy két kocka csoki nem fogok megenni. Ugyanakkor megfogadtam, hogy elkerülöm a fehér cukrot, ha már annyi alternatívája van, és ezentúl ezzekkel próbálom meg a fehér szörnyeteget helyettesíteni. Elvégre is, ha nem is közvetlenül, de az egészség a cél.

Edzés:

Rubint Réka alakreform újságjából választottam ki a 60-61. oldalt. Eredmény: izomláz.... Tudom, hogy az első napra kiírt edzéssel kellett volna kezdenem, de nincs itthon se gumiszalagom, se súlyzóm, így olyan választottam, amihez ezek nem kellenek. Ismerem a helyes légzést, és a nyújtást is, de hát amilyen puhány vagyok mostanság, számíthattam erre...

A lelkiekről:

Miközben szenvedtem az edzés során, azon gondolkoztam, hogy miért nem tudtam eddig hatékonyan lefogyni. Nyilván a módszer sem volt jó, amit választottam, de ez még önmagában nem elég a sikertelenséghez. Aztán végülis arra jutottam, hogyha megnézem életem eddigi fogyókúráit, diétáit, tisztítókúráit, akkor könnyedén rájöhetek, hogy mindegyik csak fellángolás volt, és egyiket sem magamért csináltam... Mikor nyaralni mentünk, előtte két hónappal elkezdtem tornázni és diétázni, hogy jól nézzek ki fürdőruhában, vagy amikor kezdődött az iskola szeptemberben, én is a karcsú csajok közé akartam tartozni. Most, hogy a kamaszkoromat már rég marag mögött hagytam, rájöttem, hogy az egész életmódváltást csak magam miatt érdemes csinálni. Semmi másoknak megfelelés, csak azért, hogy én végre jól érezzem magam a bőrömben. Úgy legyen, ahogy mondani szokás.

Igen, újra a hagyomány sztori: duci kisgyerek, duci szülő, nem szeretjük a sportot. Sírva mentünk az atlétika edzésre, ahol mindenki legalább két körrel megelőzött 10 perc alatt, aztán utáltam hajat szárítani az uszodában, és nem mellesleg nézni a többi gyerektársamat, akiken olyan tökéletesen állt az úszódressz. 

Alapvetően azóta is kifogások tömege az életem, már ami a testsúly-testmozgás témakört illeti. Egyébként vannak próbálkozásaim, járkálok salsázni (a járkálok elég hiteles kifejezés, mivel kéthetente egyszer másfél óra tulajdonképpen konvergál a nullához), amúgy szeretek úszni, néha oda is eljutok, remélhetőleg akkor, amikor senki más sincs, hogy ne lássanak úszóruhában (igen, ez azóta is megmaradt).

Most jövök rá, amikor már egészen pontosan 26,33 a testömegindexem (túlsúlyos), hogy régebben nem is voltam olyan borzasztó duci. Voltak jobb időszakaim is. Mindenestre, most hogy túl vagyok életem első két vizsgaidőszakán, hihetetlennek tűnik, hogy az a nadrág feljött rám szeptemben, és én kövérnek láttam magam benne.

Néha motoszkál bennem a lázító gondolat, hogy nemnemnem, nekem is jogom van kimenni a strandra (ahol már 3 éve nem voltam) én is ember vagyok, meg hát más dundik is kijárnak napozni, de aztán midnig elképzelem magam fürdőruhában, és akkor maradok itthon. De most, csak úgy eszembe jutott, hogy íme, 19 éves vagyok, 77 kiló 170 centivel, és nem folytathatom ezt egy egész életen át. Nem lehetek midnig én az, aki azért nem megy el a Balatonra a barátaival mert dundi. Egyébként tudom, hogy nálam sokkal túlsúlyosabbak is vannak, de ez a gondolat sajnos nem segít az önbizalmamon.

Tehát a terv: mindenféle csoda fogyókúrát félretéve, életmódot váltok. Napi egyszer ehetek csak édességet (ó, madártej, torta, csoki, étcsoki, kockacsokoládé, kerekcsokoládé, .....), naponta tornázom legalább fél órát, és heti kétszer járok úszni. Kezdetnek, aztán ha nekem is olyan formás fenekem lesz azokban a sportcicanacikban, akkor egye fene, megpróbálok futni is. Igen, az álmok, még mindig megvannak....