Igen, újra a hagyomány sztori: duci kisgyerek, duci szülő, nem szeretjük a sportot. Sírva mentünk az atlétika edzésre, ahol mindenki legalább két körrel megelőzött 10 perc alatt, aztán utáltam hajat szárítani az uszodában, és nem mellesleg nézni a többi gyerektársamat, akiken olyan tökéletesen állt az úszódressz. 

Alapvetően azóta is kifogások tömege az életem, már ami a testsúly-testmozgás témakört illeti. Egyébként vannak próbálkozásaim, járkálok salsázni (a járkálok elég hiteles kifejezés, mivel kéthetente egyszer másfél óra tulajdonképpen konvergál a nullához), amúgy szeretek úszni, néha oda is eljutok, remélhetőleg akkor, amikor senki más sincs, hogy ne lássanak úszóruhában (igen, ez azóta is megmaradt).

Most jövök rá, amikor már egészen pontosan 26,33 a testömegindexem (túlsúlyos), hogy régebben nem is voltam olyan borzasztó duci. Voltak jobb időszakaim is. Mindenestre, most hogy túl vagyok életem első két vizsgaidőszakán, hihetetlennek tűnik, hogy az a nadrág feljött rám szeptemben, és én kövérnek láttam magam benne.

Néha motoszkál bennem a lázító gondolat, hogy nemnemnem, nekem is jogom van kimenni a strandra (ahol már 3 éve nem voltam) én is ember vagyok, meg hát más dundik is kijárnak napozni, de aztán midnig elképzelem magam fürdőruhában, és akkor maradok itthon. De most, csak úgy eszembe jutott, hogy íme, 19 éves vagyok, 77 kiló 170 centivel, és nem folytathatom ezt egy egész életen át. Nem lehetek midnig én az, aki azért nem megy el a Balatonra a barátaival mert dundi. Egyébként tudom, hogy nálam sokkal túlsúlyosabbak is vannak, de ez a gondolat sajnos nem segít az önbizalmamon.

Tehát a terv: mindenféle csoda fogyókúrát félretéve, életmódot váltok. Napi egyszer ehetek csak édességet (ó, madártej, torta, csoki, étcsoki, kockacsokoládé, kerekcsokoládé, .....), naponta tornázom legalább fél órát, és heti kétszer járok úszni. Kezdetnek, aztán ha nekem is olyan formás fenekem lesz azokban a sportcicanacikban, akkor egye fene, megpróbálok futni is. Igen, az álmok, még mindig megvannak....